2013. október 29., kedd

Ez is Tatán történt

Odajött a standunkoz egy idősebb hölgy, aki nagy örömmel üdvözölt bennünket és mint mondta nagyon várt is. Rendszeresen fogyasztja a parlagfűmag olajunkat. Csak annyit tudok, hogy valami  komoly gondja van  a vastag bélben. Az olaj hatására a panaszai szépen enyhülnek.

Gyerekszáj vagyis a gyerek mindig őszinte

Egy anyuka sétált el a standunk előtt egy ötéves kislánnyal, akitől később megtudtam  5éves, de ha jól utána számolunk már 5 és fél is van. 
 A kislány:
"Jé anya ott a parlagfüves lekvár amit a tesóm szed!"

Természetesen odajöttek hozzám és megtudtam tőlük, hogy van egy 10 éves kisfia, aki 5 éve szenved allergiától, gyakorlatilag mindenre allergiás. Egy ismerős ajánlotta a készítményünket kb. 2-3 hónapja szedi a gyerek a keserű parlagfű készítményünket és nem szed gyógyszereket. Pedig eddig is sok mindent megpróbáltak már.

Tatán jártunk az Öreg-tavi lehalászáson.

Egy olyan 35-40-es férfi megállt a standunknál. Azt mondta a nyár elején találkozott velünk szintén Tatán. Allergiától szenved. Saját bevallása szerint mikor odajött hozzánk először és én ajánlottam neki, hogy kóstolja meg a parlagfűből készült termékeinket, megkóstolta ugyan, de iszonyúan be volt sz...a, és biztos volt benne, hogy elviszi a mentő olyan allergiás rohamot kap. Nem történt semmi baja. Mostmár nagyon örül,hogy hitt nekem, és így az egész nyarat panaszmentesen töltötte.

NEM A PARLAGFŰ, HANEM A POLLENJE OKOZ ALLERGIÁT. MI A PARLAGFŰ HAJTÁSOKAT A VIRÁGZÁS ELŐTT GYŰJTJÜK BE.

AZ EGYIK KEDVES VÁSÁRLÓM FELHATALMAZOTT, HOGY KÖZZÉTEGYEM TERMÉKEINKKEL KAPCSOLATOS TAPASZTALATÁT.

Kedves Mária!

Szeretném megosztani önökkel az elmúlt bő 1 hónapban tapasztaltakat az önök által készített parlagfű készítményről.
A tapasztalataim csak a parlagfű allergia szezon idejéből van. ( I. fokú riasztásnál) Nem tudom milyen hatása lett volna, ha már korábban, pl. másfél hónappal a szezon előtt kezdtem volna szedni. A készítmény fogyasztása nem szüntette meg az allergiámat, DE 80-90%-ban csökkentette. Tavaly szinte óránként felébredtem, mert nem kaptam levegőt. Minden egyes alkalommal a számat is ki kellet öblíteni, mert a levegőben lévő por megtapadt a szájüregben. kicsit undorító volt. Eddig minden minden éjszakát végig alszom.
Az allergia szezon alatt ne nyírjon senki parlagfüves területet, mert akkor megnézheti magát. Én ezt is kipróbáltam tesztelés végett. Tíz óra múltával kezdett enyhülni az allergiám. az nap még ittam fél liter parlagfű teát is.
Érdekelne mások tapasztalatai is. Pl. Milyen tapasztalatok vannak a 4. fokozatnál ami most az önök körzetében van?
Üdvözlettel: Igrényi Sándor
Ui. A levelem megosztható, hogy segítsünk másoknak is.

Vélemény a termékeinkről a parlagfű szezon kapcsán

Tisztelt Doktornő!

Igéretemhez híven,megírom a véleményemet a termékről.

"Nálam 4-5 hétig szokott tartani a parlagfű szezon és elhasználok 500-600db papír zsebkendőt. Kb augusztus 5 vagy 10-től szeptember végéig!
A lekvár és az olaj elfogyasztása után ez 5 napra és kb 150 db papírzsebkendőre mérséklődött!!!

Csodálatos a parlagfű "lekvár" és az olaj!!!!!!!!!Én még ilyen rossz ízűt nem ettem,de a hatása fantasztikus!!!!!
A Jóisten áldja meg Önt.
Üdvözlettel :
Zoltán
Kiskunfélegyháza

Tapasztalat

Tegnap felhívott egy kedves vevő. Néhány hete kezdte el fogyasztani a termékeinket. Azt tapasztalta, hogy a gyomorégése, amivel már hosszabb ideje küzd, jelentősen csökkent. Azon kívül nagyon erős a cukor éhsége. A termékeink fogyasztása során ez is sokat enyhült.

KÖSZÖNJÜK!!!

Mi a megoldás az allergia kezelésére??????

Antihistaminok:
az allergia kezelésének legfontosabb eszköze. Olyan gyógyszercsoport, amely az allergiát kiváltó hisztamin hatását ellensúlyozza. Általános mellékhatása a legtöbb szernek, hogy álmosítók, figyelemtompítók, aminek mértéke az egyéni érzékenységtől függ. ???

Immunrendszer "karbantartása", egyensúlyának visszaállítása  gyógyszerek nélkül ??? 


EZ MINDENKINEK A SAJÁT DÖNTÉSE!!!!

Mi az allergia?



Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atka, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek stb. Az allergia az első típusa a túlérzékenységi reakcióknak, mely úgy jön létre, hogy az allergén kapcsolódik az IgE molekulához, mely előidézi a masztociták és bazofilek degranulációját. Az így felszabadult anyagok (citokinek, interleukinek, hisztamin, prosztaglandinok) gyulladást váltanak ki a szövetekben.

A tünetek nagymértékben változnak attól függően, hogy milyen szervben történik az allergiás reakció. Így azok az allergének, melyek levegő által terjednek (mint például a pollen vagy az atkák) a légutak és a szem szaruhártyájának a gyulladását okozzák. Ilyen a szénanátha (allergiás rinithis), mely az orrnyálkahártya megvastagodását, orrváladékozást, tüsszentést, a szem irritációját, könnyezést okoz. Ha az allergén bekerül a tüdőbe, asztmás tüneteket is okozhat: nehézlégzés, köhögés, sípolás (wheezing). Ha az allergén az emésztőrendszerbe kerül a következő tünetek jelentkezhetnek: hasüregi fájdalom, hányinger, hányás, puffadás, hasmenés. A bőrön jelentkező allergiás reakciók, mint az ekcéma vagy az urticaria bőrpírrel, duzzadással járnak.
(forrás: Wikipédia)

Mikor jelentkeznek az allergia tünetei?



Az immunrendszer, miközben védi szervezetünket, bizonyos esetekben kóros aktivitással látja el feladatát, és nem a megfelelő módon reagál a szervezetbe kerülő idegen anyagokra. Az allergiás szervezet erre a találkozásra egy bizonyos típusú ellenanyag termelésével készül. Az allergének általában a nyálkahártyákon, azaz a légutakon vagy a gyomor- és bélrendszeren keresztül jutnak az emberi testbe. Amikor ez megtörténik, az ellenanyag azonosítja az idegen anyagot, és aktiválja az immunválaszt. Ennek során különböző molekulák (enzimek, hisztamin, gyulladáskeltők) szabadulnak fel. A kellemetlen tüneteket az okozza, amikor ezek a közvetítő anyagok a környező szövetek sejtjeihez kapcsolódnak. Az idegsejtek esetében ilyenkor viszketés, a mirigysejteknél könnyezés vagy váladékozás, a tüdő hörgőit alkotó sejteknél pedig köhögés lép fel, csak hogy néhány jellemző példát említsünk.

Megbeszéltük a parlagfűvel kapcsolatos tapasztalatainkat.


 https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=fWDBZeE_96E

HALLOTTAD MÁR?



 Parlagfű mag olaj:
Telítetlen zsírsavakban gazdag, mely esszenciális zsírsavak fontos szerepet töltenek be a
-vérnyomás szabályozásában,
-lassítja a vérerek falán a lerakódások kialakulását.
Tisztítja a májat és az epét,
Segíti az anyagcsere-működést,
Mérsékli az allergiás reakciókat,
Gyulladáscsökkentő hatással bír (mind belsőleg, mind külsőleg) ,
Baktérium és gombaölő hatása van,
Javítják az idegek és az agy működését,
Magas a fitoösztrogén tartalma, így jó hatással van, a mell, petefészek és a prosztata működésére.

Fokozza az életerőt és hozzájárul a jó fizikai és szellemi állapot megőrzéséhez